.png)
Hónapok tervezés, tanulás és az edzésterv finomhangolása után végre elérkezett az idő, hogy a gyakorlatban is kipróbáljam. Az első edzésblokk már mögöttem van, és eljött az értékelés ideje. Mi működött, mi nem – és milyen edzeni az óceánra néző kilátással, pálmafák alatt? Erről is szó lesz.
Első blokk: Alap állóképesség
A tél az alacsony intenzitású edzésekről szólt, így már nagyon vártam az első blokkot, amelyben az alacsony intenzitású tekeréseken kívül voltak napok, amikor pár sprintet is beiktathattam, magasabb kadenciával dolgozhattam a gördülékenyebb pedálozásért, vagy alacsonyabb kadenciánál növelhettem az erőt és hatékonyságot a hegyekben.
Az edzések meglepően rendszeresen mentek, minden a terv szerint alakult. Ehhez hozzájárult a Zwift otthoni trénere is, amelyet késői munka utáni időben vagy rossz idő esetén is használhattam (igen, nem szeretem a telet, így inkább szenvedek a nappaliban ventilátorral). A hosszabb edzéseket azonban mindig kint tudtam teljesíteni, és minden héten elértem az előre kitűzött 10 óra tiszta tekerést.
Nem mondhatom, hogy az első blokk után azonnal látványos wattjavulást éreztem volna. A pulzus szempontjából azonban jobbnak tűnt – úgy éreztem, hogy például a sprint intervallumok alatt a pihenő szakaszokon a pulzus gyorsabban és alacsonyabbra esett, mint korábban. Ami viszont biztosan javult, az a motivációm az edzéshez még azokban a napokban is, amikor munka után nem éreztem magam túl frissnek. Amint tudtam, milyen edzés vár rám, örömmel tekertem – és még inkább annak örültem, hogy kipipálhatom egy hosszú edzésterv következő pontjaként, amelynek egyre inkább hittem, hogy van értelme.
Negatívumokat nehéz lenne eddig találni az edzéstervben – talán csak azt, hogy néha túl könnyűnek tűnt az edzés, vagy nagyon alacsony intenzitású maradt. Mindig megnyugtattam magam, hogy ennek is megvan a jelentősége.
Bemelegítés és fagyoskodás Fuerteventurán
Az első blokk elején sikerült a barátnőmmel egy hétre elmenekülni a Kanári-szigetekre, Fuerteventurára. Az ember azt gondolná, hogy a szigeten, ahol a legmagasabb kiépített utak körülbelül 500 m magasan vannak, nem lesz nagy kihívás. Azonban rengeteg kisebb emelkedő van, síkság gyakorlatilag nincs, és ha ehhez hozzájön a szél, nagyon kemény. 100 km alatt könnyen lehet 2 500 m szintet gyűjteni, ezért érdemes csoportot találni, akikkel lehet haladni, hogy ne kelljen mindent szél ellen egyedül tolni.
Amikor megtudtam, hogy a hotelből hasonló csoportok indulnak, szívesen csatlakoztam. Az első nap a kétcsillagos tempó egyáltalán nem okozott problémát. Második napra „Epic ride” három csillaggal volt meghirdetve, és a csoportvezető rábeszélt, hogy menjek. Az aranyos vezető egy korábbi profi magyar versenyző volt, aki nemrég fejezte be karrierjét, és úgy döntött, hogy a sziget legmagasabb útemelkedőin vezet minket. Véletlenül ez volt az egyetlen nap, amikor folyamatosan esett az eső. Röviden – a csoportos tekerés túlélőharccá vált, főleg a lejtőkön, ahol a ködben 5 méternél többet nem lehetett látni, és a hideg senkinek sem adott plusz erőt. Egy faluban az italpótlás szinte édesség polc kifosztássá fajult, a visszaérkezéskor pedig mindenki örömmel használta a hotel szaunát a felmelegedésre.
Szerencsére a további napokon az idő tökéletes volt, és a hat nap melegben történő tekerés egyértelműen jót tett az edzésnek. Ez motivációt adott a következő otthoni edzésekhez is – hiszen a melegben megtett kilométerek nem veszhetnek kárba.
És legközelebb?
Legközelebb a második edzésblokkot nézzük majd – milyen érzéseim vannak az edzéssel kapcsolatban, mit mutatnak a számok, és főként az első szezonrész csúcspontját, azaz az első versenyt Pálaván.
