Holokolo 2in1 kabát recenziója>

Amikor megtudtam, hogy a Holokolo új téli kabátot adott ki, azonnal rákerestem és tanulmányozni kezdtem a paramétereit. Előszöris az ára keltette fel az érdeklődésemet, ami meglepően magasnak tűnt ezen márka mezeinek árához képest. Azután, ahogy elolvastam a további paramétereit, megtudtam, hogy milyen anyagból készült és azt is, hogy a 2az1-ben kivehető belső mellényt jelent, kezdtem megérteni, miért kerül ennyibe ez a kabát.

Narancssárga színű és S-es méretű kabátot választottam, ugyanis megszokott méretem az XS a Holokolo márka termékei esetében is. A választott méret ideálisnak bizonyult, a kabát pontosan testre szabottan illeszkedik mellénnyel és mellény nélkül is.

A legfontosabb szempont egy kabát értékelésénél egyértelműen a többcélú felhasználás, hisz biztosan senki nem akar megvenni egy olyan több tízezerbe kerülő kabátot, amelyik csak kerékpározásra használható. Ezen oknál fogva a kabátot rögtön, ahogy kicsomagoltam, kipróbáltam a futásnál. A kerékpáros kabátok esetében a futás során gyakran előfordul, hogy a kabát válla előrefelé nehezített, emiatt bármilyen kézzel végzett mozdulat rendkívül kellemetlenné válik, hosszabb idő elteltével pedig vállfájást is okoz.

Ebből a szempontból engem ez a Holokolo kabát már rögtön az első viseletkor abszolút megnyert. A vállban, akárcsak a teljes karral végzett mozgás a kabátban teljesen természetes, bármiféle húzó érzés nélkül, aminek köszönhetően egészen biztosan élvezni fogod a futást és én azt is el tudom képzelni, hogy a kabátot sífutáshoz is felöltöm.

Most pedig elérkeztünk a legfontosabb részhez, ami kétségtelenül a kerékpáros kabát tulajdonságai a kerékpározás során. Szűk szabásának köszönhetően a kabát kiválóan illeszkedik a testhez, mégpedig a mellény kivétele után is. A hátrészen lévő szilikoncsíkok biztosítják, hogy a kabát nem csúszik fel és így nem fázik meg a hátad, ami a nulla fok alatti hőmérsékleteknél, amelyekhez a kabát elsődlegesen ajánlott, nagy kockázatot jelent.

Mivel főként sötétben kerékpározok, nagyra értékelem a kabát színét és a jól látható fényvisszaverő részleteket. A választott anyag az általam kipróbált anyagok legjobbjaihoz tartozik. A kabát rendkívül meleg és rugalmas, ugyanakkor rugalmassága nem megy a víztaszító tulajdonságok kárára, ennek köszönhetően száraz maradsz egy váratlan zápor esetén is. A zsebei elrendezéséért is plusz pontok járnak ennek a kabátnak. A háton található három zsebnek főként kerékpározás során veszed hasznát, az elöl lévő két zsebet és a mellzsebet pedig azoknál a sportoknál fogod nagyra értékelni, amelyeknél a hátzsebek használata nem lenne a legjobb választás.

Ugyanakkor van pár dolog, amit a kabáton kifogásolnék. Számomra a legnagyobb hátrányt a cipzár nyakrészi bevégződése jelenti, ami eléggé karcol, ha a kabát nincs teljesen összehúzva. Ezt a hiányosságot azonban elfelejthetjük, ugyanis olyan hőmérsékletekben, amelyekhez a kabát készült, ajánlott csősálat viselni, ami többek között segít elkerülni az efféle karcoló kényelmetlenségeket. Ellenkezőleg, nagy előnyt jelent a mellény kabáthoz történő csatolásának módja.

A “2az1-ben” termékeknél gyakran előfordul, hogy a ruhadarab végül egy funkciót sem lát el megfelelően. Ez a Holokolo kabát esetében nem történt meg, a mellény pedig erősen rögzül a kabáthoz, aminek köszönhetően fokozza az egyébként is meleg kabát melegét, miközben nem rontja a termék testhezálló képességét, sem kényelmes viseletét.

Részemről a Holokolo 2in1 kabát, a kerékpáros és a multisport kabát tulajdonságainak kombinációja révén, egyértelműen konkurencia nélküli termék. Más, hasonló tulajdonságú kabátokhoz viszonyítva a Holokolo kabát nemcsak versenyképes, hanem a kivehető részének köszönhetően egyértelműen jobb, ráadásul alacsonyabb áron is kapható.